Folttisztítás kisokos, avagy van jobb megoldás az ollónál

Nincs az a folt, melyet ne lehetne eltávolítani a kiválóbbnál kiválóbb folttisztítókkal. Csakhogy az üzletekben kapható tisztítószereken kívül házi praktikákkal is megnyerheted a foltok elleni harcot, ráadásul jóval olcsóbban.

Nagyanyáinknak ugyanis éppen olyan makacs szennyeződésekkel kellett elbánniuk, mint amilyenek ma is megnehezítik a háziasszonyok életét, csakhogy akkor még nem állt rendelkezésre annyiféle szer, mint manapság.

Így aztán nem maradt más, mint többek között az ecet, a mosószappan, a szalicilsav, citromlé, só, szódabikarbóna és más természetes folteltávolító összetevők.

Fehérbor folt: Frissen lecseppentett fehérbor szódavizes átöblítéssel hamar eltávolítható.

Vörösbor folt: Szórd be bőségesen sóval! Ezután csepegtess rá citromlevet, majd néhány óra múlva hideg vízben mosd ki az anyagot!

Viaszfolt: Tedd a ruhadarabot a mélyhűtőbe kb. 2 órára. Ezt követően könnyen leszedheted a viaszt. Más módszer: tegyél a foltra papír zsebkendőt, majd langyos vasalót helyezz rá! Miután a zsebkendő felszívta a viaszt, mosd ki a ruhát.

Fűfolt: Többszöri glicerines dörzsöléssel lehet kitisztítani.

Rágógumi: Helyezd a ruhát egy műanyag zacskóba, és tedd be a mélyhűtőbe! A szennyeződés nagyjából fél óra múlva könnyedén kidörzsölhető.

Illatszerek maradványa: Dörzsöld be glicerinnel, majd hagyd állni 3-4 órát. Ezt követően mosd ki hideg vízben.

Izzadságszagú ruhadarab: Áztasd be langyos vízbe, amelybe előzőleg helyezz egy csésze ecetet, vagy egy maroknyi szódabikarbónát.

Kávéfolt: Tojássárgájával kevert langyos vízzel dörzsöld meg. Az is jó módszer, ha először hideg vízzel, azután ecettel mosod ki, majd kiöblíted a ruhát.

Mustárfolt: Glicerines ronggyal dörzsöld át, majd hagyd állni néhány órát, azután mosd ki szappannal és hideg vízzel.

Rozsdafolt: A ruhát áztasd savanyú tejben vagy citromlében, dörzsöld be sóval, majd tedd ki a tűző napra száradni, és csak ezután mosd ki.

Rúzsfolt: Hideg tejszínnel vagy főzőmargarinnal dörzsöld be, majd mosószódával mosd ki.

Vérfolt: A ruhát hideg, sós vízben áztasd tíz percen keresztül, majd mosd ki szappannal.

Minden típusú folt: A napsütés csodákra képes. Ha minden módszer csődöt mondott, akkor a foltot elhalványíthatod egy kis napfénnyel. Tedd ki a foltos ruhát a napra.

Ismerj meg egy szuper új módszert a mosáshoz

Amikor azt hiszed, hogy már nem tud senki újat mondani neked a mosással kapcsolatban, és rájössz, hogy tévedtél. Történt már veled hasonló?                 

Én ezt éltem meg, amikor először halottam a mosókendőről.

Először azt hittem, hogy a színfogó kendőt takarja a mosókendő kifejezés, ami felfogja a mosás során kioldódott színanyagot, így megelőzi, hogy a ruhák összefogják egymást.

De jött a felismerés, hogy két külön termék is létezik hasonló elnevezéssel.

Mit is jelent a mosókendő, miért szuper megoldás a mosáshoz, hogyan működik, és milyen előnyei, esetleg hátrányai vannak a hagyományos mosóporokkal szemben?

Tömören megfogalmazva a mosókendő lapokba zárt mosószer.

Ha gondot jelent a nagybevásárlás, és szeretnéd megspórolni magadnak a cipekedést, mert nem kellemes az 5-10 kg-os mosóport hazaszállítani, akkor érdemes megfontolnod, hogy kipróbálod.

A mosást egyszerűbbé, gazdaságosabbá teszi, hiszen az adagolása egyszerű, így pénzt takaríthatsz meg. Kis mosáshoz a kendő fele is elég, nagyobb adagnál mehet a mosógépbe egy egész kendő. A letépett kendőt a legegyszerűbb a mosógép dobjába tenni, még mielőtt beleraknád a mosást, de kisebb darabokra tépve a mosószeres fiókba is teheted.

 

A mosókendőkhöz nem szabad öblítőt tenni. Természetesen puhává teszi a ruhákat, ezenkívül kellemes illatot hagy maga után, így nincs is rá szükség, plusz, ha öblítőt tennél a mosáshoz, a mosókendő elveszítené hipoallergén tulajdonságait.

A termék hipoallergén, esszenciális mosószer, nem tartalmaz mesterséges lazítószereket és oldószereket, fehér és színes ruhák mosásához egyaránt alkalmas. Manapság úton-útfélen vegyi anyagokkal találkozunk, amelyek allergiát, kiütést, viszketést okoznak és károsak az egészségre.

Nagyon fontos mindenkinek tudnia, hogy a mosópor a nélkülözhetetlen mosóvegyületek mellett rengeteg töltőanyagot tartalmaz, és olyan vegyületek is vannak benne, amelyek megnyerő külsőt és kellemes illatot kölcsönöznek neki. Ezek az anyagok semmivel sem javítják a tisztítás minőségét, viszont allergiát okozhatnak és károsítják a környezetet.

A mosókendő a mosószer esszenciája, vagyis az, ami a mosóporban ténylegesen mos.

 

Sokan meglepődnek az első kipróbáláskor azon, hogy a mosókendő nem habzik.  Az a tévhit él a köztudatban, hogy ami nem habzik, az nem is hatékony, kevesen tudják, hogy a korszerű mosószerek használata esetén keletkező hab mennyisége nem arányos a mosószer tisztítóerejével. A nagy teljesítményű (HE) mosógépek gyártói olyan fékezett habzású mosószerek használatát javasolják, amelyeken speciális “HE-kompatibilis” jelölés található.

A legtöbb mosókendő különleges, szabadalmaztatott, fékezett habzású formulája minden mosógéptípushoz ideális megoldást jelent. Az erős habzású mosószerek általában olyan anyagokat tartalmaznak, amelyekből szappanhab keletkezik, ezek azonban nem növelik a mosóerőt, hanem általában csak a látvány kedvéért kerülnek az összetevők közé.

A mosókendők szavatossága a gyártási időponttól számított 3 év. Ez jóval hosszabb időszak, mint a legtöbb mosópor és folyékony mosószer gyártói által ajánlott 6-12 hónap.

Összefoglalva a legfőbb előnyeit:

  • hatékony folteltávolítás,
  • egyszerű adagolás,
  • kompakt méret,
  • hipoallergén,
  • öko-logikus (környezetbarát) és öko-nomikus (gazdaságos),
  • kézi mosáshoz is használható

Ha nyitott vagy az újdonságokra, mindenképpen próbáld ki, hogy megtudd, neked való megoldás e a mosókendő vagy sem, én mindenképpen ezt teszem majd!